Szabó Margit kézirata egyfajta iránymutatás, és ezzel együtt egy fontos mérföldkő lehet az Ön életében is. Ha úgy érzi, hogy megrekedt egy ponton, magában kell keresnie a megoldást, ehhez azonban jól jön egy kis külső segítség is. Olvassa át a Szabó Margit kéziratát, és hasznosítsa új ismereteit a saját életében!

Ha visszatekintünk egy kicsit a múltba, és felidézzük, milyen volt az életünk fiatal felnőttként, általában minden sokkal gondtalanabbnak tűnik. Adódtak problémáink abban az időszakban is, többnyire mégis minden haladt a saját medrében, teltek az évek, követték egymást a fontos életesemények. Egy ponton azonban szinte mindannyian elakadunk, elérkezik az idő, amikor valahogy nem találjuk a helyünket a saját életünkben, bizonytalanok vagyunk a céljainkban és a jövőnkben, nevezhetjük ezt akár életközépi válságnak. Tudjuk jól, hogy itt senki nem segíthet, magunknak kell megtalálni az ösvényt, amin ismét elindulhatunk, mégis kell valami, ami kizökkent ebből az állapotból. Ez a valami pedig minden embernek más formát ölt, lehet akár egy érdekes természetfilozófiai mű, mint amilyen Szabó Margit kézirata.

Ön elgondolkodott már emberi mivoltunk összetevőin és azok egymáshoz való viszonyán? Szabó Margit megtette, és érdekes következtetésekre jutott ezzel kapcsolatban, ezeket fejti ki művében. Szabó Margit kézirata elénk tárja az úgynevezett személyiség modell dimenzióit, azokat az állapotokat és folyamatokat, amik mindannyiunkban megvannak, fiatalként mégis kevesen kutatjuk őket, később viszont annál inkább felértékelődnek. Szabó Margit kézirata egyszerűen és érthetően, szakzsargontól mentesen írja körül azt a komplex világot, ami meghatároz minket, embereket. Ha megértjük a rendszert, ami működésünk hátterében meghúzódik, fontos lépést tehetünk, hogy leküzdjük az életközépi válságot.

Ha mindezek alapján úgy érzi, hogy Szabó Margit kézirata Önnek is hasznos segítséget nyújthat, hogy újra megtalálja a helyét a saját életében, mindössze annyi a dolga, hogy a www.szmszm.hu weboldalra kattint. Felmerülő kérdéseire szívesen válaszol a szerző, írjon üzenetet a szabomargit4@gmail.com e-mail címre!