Az akadémiai orvostudomány minden esetben azt mondja, hogy a dohányzás tüdőrákot okoz, ezt különböző állatkísérletek során állapították meg. A Germán Gyógytudomány szerint azonban sosem szabad figyelmen kívül hagyni a lelket. Az ember és az emlősállat viselkedési kódja ugyan hasonlít egymáshoz, de minden fajnak megvannak a sajátosságai. Az évmilliók során az összes faj megtanulta, hogy a különböző élethelyzetekben hogyan kell viselkedni, vagyis saját viselkedési kódokat épített be magának. Erre jó példa, hogy a macska nem szalad el a sokkal nagyobb ló elől, de, ha meglát egy kutyát, azonnal menekül.

Az akadémiai orvostudomány az állatkísérletek során nem vette figyelembe a kísérleti állatok lelkét. Például az aranyhörcsögöknek egyáltalán nem lett tüdőrákjuk, hiába fújták rájuk egész életükben füstöt. A Germán Gyógytudomány erre a jelenségre is magyarázattal tud szolgálni: az aranyhörcsögöt egyáltalán nem izgatja fel a füst, mert ahol ő él, vagyis a földalatti üregekben ez nem veszélyezteti őt, ezért nem is fejlesztett ki erre semmilyen pánikkódot. Ugyanez a kísérlet néhány laboregérnél tüdőrákot okozott. Ők veleszületett pánikkóddal rendelkeznek a füst ellen, vagyis a Germán Gyógytudomány alapján ezek az állatok halálfélelem-konfliktust éltek át. Az egy hipotézis, hogy a „tüdődaganatoknak” köze van a dohányzáshoz. A cigarettafüst csak a hörgőket érinti, az alveolusokhoz gyakorlatilag már egyáltalán el sem jut. Az akadémiai orvostudomány statisztikai úton állapította meg, hogy a dohányzó embernél 10-50-szeres annak a kockázata, hogy tüdőrákban hal meg, Azonban azt nem vették figyelembe, hogy lehetetlen a különböző országokban a tüdőrák gyakoriságát összhangba hozni a személyenként elfogyasztott cigaretták számával, valamint a Germán Gyógytudomány törvényét sem, vagyis, hogy a betegség két fázisban zajlik. Azonban az intrabronchialis laphámkarcinóma, vagyis hörgőrák, a külső csíralemezhez tartozik, a nagyagy irányítja, tehát a konfliktus-aktív fázisban sejtvesztést (fekélyesedés) láthatunk, ami a lelki szinten egy „birtokféltés-konfliktus”-nak felel meg. Az alveoláris adenocarcinoma, más néven a tüdő kehelysejtjeinek körülírható góca a belső csíralemezhez tartozik, az agytörzs irányítása alatt áll és a hozzá tartozó konfliktus mindig a „halálfélelem-konfliktus”.

Szeretne még többet tudni a Germán Gyógytudományról? Keresse fel Germán Gyógytudománnyal foglalkozó oldalunkat, a www.germangyogytudomany.hu –t, ha pedig kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot a honlapunkon keresztül!