Az emberek különbözőképpen dolgozzák fel a mindennapok kihívásait. Egyesek könnyedén átlendülnek a legtöbb problémán, és egyszerűen kezelik a konfliktusaikat, másoknak pedig komoly gondokat okozhatnak már a kisebb munkahelyi nézeteltérések megoldása is. A folyamatos stressz, állandó aggódás, félelem egy idő után kialakíthatnak tartós szorongást, ami sajnos egyre több személyt érint. A kialakult járványhelyzet még inkább megnehezítheti sokak helyzetét, így az elmúlt időszakban tovább nőhetett a szorongással küzdők száma. Páran azt gondolják, hogy a problémáikra nincs megoldás, így beletörődnek ebbe az állapotba, azonban ez fizikailag és szellemileg egyaránt rendkívül megterhelő. A szorongás kezelésére igen nagy szükség van, és szerencsére több lehetőség is elérhető már a gyógyulás érdekében.

szorongás kezelésére különböző gyógyszerek állnak rendelkezésre, mint például a szorongáscsökkentők, vagy az antidepresszánsok. Ahhoz, hogy az ember szedhesse ezeket a készítményeket, előtte mindenképp szakemberrel kell konzultálni. Nem mindenkinek javasolják a gyógyszerszedést, de még emellett is ajánlják a betegeknek a pszichoterápián, elsősorban kognitív viselkedésterápián történő részvételt. Szorongás esetén is fontos, hogy a betegek ne csak a terápiás órán, hanem egyedül is dolgozzanak a problémáik megoldásán. Sokféle stresszkezelési módszer létezik, melyek megkönnyítik a mindennapokat az érintettek számára. A rendszeres sport, a megfelelő légzéstechnika alkalmazása vagy pedig a relaxáció mind olyan dolgok, amikkel lehet tenni a szorongás ellen.

Ha Ön is érintett, és szeretne szakemberhez fordulni a szorongás kezelése érdekében, keresse bátran Thiery Henriette klinikai szakpszichológust! A közös munka segít abban, hogy ismét felhőtlenül élvezhesse az életet. A www.thieryhenriette.hu oldalon bővebben is olvashat a szolgáltatásokról. Amennyiben kérdései lennének, vagy időpontot foglalna, küldjön e-mailt az info@thieryhenriette.hu címre, vagy hívja a +36-70-432-5790-es számot!